Szunnyad Szunnyad a vágy elmúlt egy élet, nem kell már többé hiába félned. Meghalt a fájó keserves pillanat, mi benned örökre megmaradt. Csak most élsz te is helyesen, föld alatt mélyen csendesen. Tested idővel de lassan porlad, ahogy a fa körülötted is elkorhad. Nem remeg a kéz s nem nyílik a szem, ezt fel sem fogja gyönge eszem. Mardos s tép a gyötrő gondolat, hogy nem láthatom többé arcodat. Nincs több hívás s nincs több kérés, mert elválaszt minket ezernyi fényév. te Isten se voltál se halandó, életed mégsem volt hiába való. Nem jössz vissza már nem is várlak, hisz ott vagy te hol a kövek szánnak. Bár akadnak virágok mik érted élnek, mik helyetted is sokat mesélnek. De most álmodj s várj még várj reám, meglásd eljön értem is a halál. Hozzád visz rögvest a fehér hintó, érzem majd keseregve vágtat a ló. Hideg, ködös erdőn völgyön át, a hintó sebes meg nem áll, Egy hosszú út egy hosszú állom, elfáradtam s már karodba vágyom. Ha elrejt engem is a fekete fátyol, s ha az ég is csak engem bámul. nem temethetnek engem máshova, csak a te vágyott szerelmes sírodba.

Fekete Emília